2022 februárjától crowdfunding keretében bárki tulajdonosi részesedést szerezhet az egyik ismert hazai számlainformációs szolgáltató társaságban, a Recashben. A kampány 34 nappal a forrásbevonási kör vége előtt előtt jól áll: a befektetési igény több mint 80 százalékát elérték már.
2022 februárjától crowdfunding keretében bárki tulajdonosi részesedést szerezhet az egyik ismert hazai számlainformációs szolgáltató társaságban, a Recashben. A vállalat ezzel azt kívánja elérni, hogy az automatikus pénzvisszatérítéseket garantáló applikációjával később a nemzetközi piacon is megvethesse lábát. -olvasható a társaság közleményében.
A Magyar Fintech Szövetség pozitívnak és előremutatónak tartja a kormányzat által tett lépéseket két fontos területen is, amely a hazai fintech ökoszisztéma és a lakosság számára is jelentős javulást hozhat - olvasható a Magyar Fintech Szövetség közleményében.
A crowdfundingról vagy közösségi finanszírozásról legtöbbeknek világmegváltást ígérő, a megvalósíthatóság határát súroló tech kütyük vagy éppen megkérdőjelezhető hasznosságú fejlesztések jutnak eszébe, és persze a két legnagyobb platform, az Indiegogo és a Kickstarter. Azonban a mikrohitelezés ezen formája akár a nehezen forráshoz jutó kisebb cégek finanszírozására is megoldást nyújthat – mondta az új EU-s szabályozás kapcsán dr. Magyar Csaba a nemzetközi adózással és vagyontervezéssel foglalkozó Crystal Worldwide Zrt. vezérigazgatója. Az új szabályozás akár egy európai hátterű platform felemelkedését hozhatja magával, amely a jól ismert amerikai oldalakkal is versenyre kelhet.
Fizetett szabadságra küldte a Citigroup egyik IT-csoportvezetőjét, Jason Gelinast és belső vizsgálatot indítottak, miután kiderült, hogy alkalmazottjuk üzemeltette a legnagyobb QAnon összeesküvés-elmélethez kötődő weboldalt az interneten. A QAnon-hívők többnyire úgy látják, hogy sátánista pedofilok uralják az Egyesült Államokat, akik ellen Donald Trump titkos háborút vív.
Jövőre – Magyarországon is kötelezően alkalmazandó – EU-rendelet születhet a közösségi finanszírozás (crowdfunding) működési kereteiről. Az olyan uniós tagállamokban, ahol már van e piacra vonatkozó szabályozás, választani lehet az EU vagy a nemzeti szabályok között. A bank nélküli pénzügyi szolgáltatásokat zászlójukra tűző crowdfundig szolgáltatók – legyen szó akár személyközi hitelezésről, közösségi tőkefinanszírozásról vagy kötvényjegyzésről – piaca robbanásszerűen nő.
Bár alkotója mindig is komolyan gondolta az első ránézésre vízipisztolyra hajazó, légyirtó sóspuskát, a koncepcióról sokat elárul, hogy a legnagyobb közösségi finanszírozási platform, a Kickstarter letiltotta oldaláról a projektet, valószínűleg mert médiahacknek értékelték a termék bemutatkozó videóját. Az ötletgazda azonban nem hagyta annyiban, ment tovább, és bár üzletileg hibát hibára halmozott, végül révbe ért: tavaly egymillió darabot rendeletek a puskából, amely 27 millió dolláros bevételt hozott Lorenzo Maggiore cégének.
Ma újabb hét német magánszemély kapott arról értesítést, hogy egy éven keresztül havi 1000 euró (kb. 310 ezer forint) ingyenpénzt kap és arra költheti, amire csak akarja. Az alapjövedelem eszméjét népszerűsítő közösségfinanszírozási megoldás Németországban már 2 éve létezik és a maival együtt már összesen több mint 50 német ember a saját bőrén is megtapasztalta, hogy milyen az, ha rámosolyog a szerencse és egy éven át kvázi gondtalanul élhet.